Kapormag kivonat
Az Anethum graveolens a Földközi-tenger környékén, Dél-Oroszországban és Nyugat-Afrikában őshonos. Egy családba tartozik a petrezselyemmel, a sárgarépával és a köménnyel.
Angol neve – dill – valószínűleg az angolszász vagy óskandináv „dylle” szóból származik, ami azt jelenti: nyugtatni, csillapítani. Ez valószínűleg emésztést segítő tulajdonságaira utal. Tudomásunk szerint először Egyiptomban említik, egy i.e. 3000 körül keletkezett orvosi feljegyzésben. A Bibliában is előfordul a neve (Máté 23:23), és egyike a Mária sírján talált kilenc szent gyógynövénynek (a többiek: zsálya, lestyán, cickafark, körömvirág, árnika, fekete üröm, macskagyökér és gilisztaűző varádics).
Az antik görög kultúrákban a kapor a gazdagság jelképe volt; a tehetősebbek gyakran égettek kaporillatú olajat ennek kinyilvánítására. A rómaiak azt tartották, hogy a kapor szerencsét hoz, Európában pedig úgy gondolták, hogy távol tartja a boszorkányokat a háztól, ha egy csokor kaprot tűznek az ajtó fölé.
A kaprot a varázslók is napi szinten használták tevékenységük során. Borral kombinálva romantikus kalandokra bátorította a szerelmeseket. Elterjedt volt az a babona, hogy a perben álló fél számára kedvező döntés születik, ha kapormagot szór a cipőjébe, mielőtt belép a tárgyalóterembe.
A kapor története az orvoslásban
Ahogy korábban megjegyeztük, már régi egyiptomi írásokban is gyógyszerként említik a kaprot, időszámításunk előtt mintegy 3000 évvel. Gyógyhatásának köszönhetően Nagy Károly császár kaporteát szolgáltatott fel vendégeinek étkezések után. A kapor szerepel a császár híres „gyógynövény listáján”; ebben azokat a növényeket sorolták fel, amelyeket az uralkodó saját konyhakertjében termeszteni kellett (hagyma, gyöngyhagyma, fokhagyma, póréhagyma, zeller, hogy csak néhányat említsünk közülük).
Az orvostudomány atyjaként ismert Hippokratész kapros szájvizet készített. Ez az első, ilyen típusú, dokumentált recept.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.